NB II-es csapatunk bajnokijával kezdetét vette egyesületünk számára a 2023-24-es évad
Alelnökünk, Farkas Ádám honlapunk érdeklődésére elmondta, utánpótlás csapatainknak továbbra sem az az első számú céljuk, hogy versengjenek a "játlékosgyár" akadémiákkal, hanem, hogy fiataljaink jó alapokat kapjanak, egészséges, sportos közegben nevelkedjenek, amellett, hogy tanulmányaikra is figyeljenek. Aki kiemelkedik a különböző korosztályainkból, és kellően motivált, ügyes és elszánt, őket - ahogy az előző években is - jó alapokkal szívesen adjuk tovább adott esetben akadémiáknak. Célunk továbbá, hogy olyan közösségekben nevelkedjenek fiatal fiú és lány kosarasaink, amelybe mindig szívesen jönnek, ahol jól érzik magukat, értelmesen, sportolva, tréningezve, versenyezve töltsék szabadidejüket.
Ami felnőtt csapatainkat, azon belül pedig az NB II-es gárdát illeti, Ádám bízik benne, hogy a középmezőnybe odaérhet a jelentősen átalakuló társaság. A regionális bajnokságban néhány "régi motorosunk" mellett a junior korosztályból kiöregedő legügyesebb fiatalok alkotta amolyan vegyes korosztályú "brigád" szerepel majd, bízzunk benne: minél jobban. Női csapatunk évről évre jobban és jobban szerepelt, remélem, Kun Attila társasága folytja ezt a hagyományt a női A-csoportban.
Új csapatot is köszönthetünk egyesületünkben, ez pedig a most debütúló senior gárda. Mivel tavaly nem volt senior bajnokság, nem úgy terveztük, hogy senior csapatunk lesz, van néhány fiatalabb játékosuk, de nem több, mint amennyi a bajnokságban való szerepléshez kell. Esetünkben egy teljesen új alakulatról beszélünk, s ahogy a játékosok, velük együtt mi, az egyesület is fejest ugrunk az ismeretlenbe, de reménykedjünk abban, hogy szereplésükkel öregbíteni tudják egyesületünk hírnevét.
NB II. 1. forduló
JKC - Monori SE
54-73 (9-15, 22-18, 11-14, 12-26)
JKC: Tima 3, DR. KONCZ 14, Varga Zs. 6, Pápay 2, TAKÁCS I. 19/3. Cs.: Tamási 5, Bencsik 5/3. Edző: Farkas Ádám.
Pikáns meccsel kezdett NB II-es csapatunk, hiszen a monoriaknál több, az előző évadban még nálunk szereplő kosaras is játszott. Hét játékossal felálló együttesünk Takács István és dr. Koncz Péter vezérletével a 4. negyed közepéig tartotta a lépést a 10 emberes rotációt alkalmazó vendégek ellen, de a hajrára "elfogytunk", így a végére frissebb maradó ellenfelünk elhúzott. A mérkőzés végén sajnos egy sérülés is hátráltatott bennünket, innen is jobbulást kívánunk Varga Zsoltnak.
Szerző: Botár László
adam.farkas@jkc.hu - Józsefvárosi Kosárlabda Club - 1056 Budapest Bástya utca 22. - Adószám: 18166837-1-41
Minden jog fenntartva. Az oldal bármely képi, vagy szöveges tartalmának bármilyen további felhasználásához a Józsefvárosi Kosárlabda Club előzetes írásos hozzájárulása szükséges.